..következő.. vissza
Untitled Document

Új CD a hazai harmonikásoktól

A Blues blog. 2006. 11. 16. 9:41
2Új albummal jelentkeztek a hazai harmonikások, melyen Pribojszki Mátyás, Ferenczi György, Szabó Tamás, Besenyei Csaba, Oláh Andor és Flór Gábor játéka hallható.
A produkció egyik "motorját" Szabó Tamást kérdeztem:

Turista: November 11-re jött ki egy új szájharmonikás CD, FISHERS címmel. Úgy tűnik, hogy egyre jobban összefognak a hazai harmonikások.
Szabó Tamás:
Bár csak igazad lenne! Persze ez a kijelentésem talán sokkal pejoratívabban hangzik, mint ahogyan értem. Igen valamilyen kohézió van. Pribojszki Mátyás kollegám, amikor nekikezdett a lemez összeállításhoz, akkor többek között abból indult ki, hogy szükség van egy ilyen válogatásra, hiszen annyi jó harmonikás van hazánkban akik viszonylag kevés publicitást kapnak, s ha már nem kapkodnak értünk a kiadók, akkor csináljunk közösen együtt valamit. A lemezen játszó harmonikások közül Flór Gáborról, Besenyei Csabáról viszonylag keveset lehet hallani. Azt gondolom, hogy ez az alapgondolatiság, (magasztosság nélkül mondható) európai. A lemezre felkért előadók mindegyikének időben lett szólva, hogy gondolkodjanak, milyen számokkal szeretnének rajta lenni ezen a lemezen. A számok végső leadásának megvolt a pontos határideje. Ám a nagy kohézióban kiderült, hogy egyes kollegák arra nem méltatták a lehetőséget, hogy önerőből elkészítsenek két számot (hozzátenném, hogy ma nem egy óriási összeg elkészíteni két számot egy stúdióban, hiszen rengeteg kapcsolatunk van, ahol nevetséges áron, igazán jó minőségben lehet dolgozni). Nos, a vége az lett, hogy Matyi saját zsebből finanszírozta a stúdió költséget. Sajnos más, kisebb gondok is voltak, részint a hitetlenségből adódóan, részint (bocsánat a kifejezésért) a beleszaromság miatt. Nehézkesen, de összeállt az anyag. A végeredmény: napvilágot látott egy zeneileg igazán izgalmas, a harmonikázás sok árnyalatát bemutató, jó lemez!
Tudom, nem éppen egy jó CD ajánló, ahogy kezdem a válaszokat, de a kérdésedre ez a szépítés nélküli válasz.

T.: Kinek az ötlete volt ez a kiadvány? Kik az ötletgazdák?
Sz.T.: Az eredeti ötlet Oláh Andortól származik, amit Matyi finomított. Én igazából a lemezborító elkészítésével voltam megbízva, a tervezéssel, kivitelezéssel. Nagy munka áll mögöttünk. Amire igazán büszke vagyok, hogy bebizonyosodott, az évek alatt munkatársnak választott "segítők", háttéremberek, igazán profi munkát végeztek most is. Gondolok itt Antalfai László - fotósra, Korényi János - festőre (aki olajképet festett a lemezre, s megrendeléseit tette félre az ügy miatt) Karginov Allenra, akivel a grafikai munkákat végeztük "heteken át", Nemes Nagy Péter barátomra, aki összefoglalta egy - egy előadóról a fontosabb tudnivalókat, úgy, hogy összesen 10 mondat volt adva előadónként, és még sorolhatnám.

T.: Tekinthető ez a nyugaton oly nagy sikerű harmonikás szuperprodukciók (pl.: Superharps, Harpattack!) magyar megfelelőjének?
Sz.T.: Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Nem, mert ez a lemez végül is egy válogatás album, hogy milyen irányzatokban játszunk 2006-ban, nem pedig arról van szó, hogy egy kiadó összeboronál 12 számot ilyen olyan harmonikás duetteket. Egykoron nagyon izgalmas volt, s nekem is csillogott az első SUPERHARPS session CD-nél a szemem, jó volt hallani a James Cottont, ahogy herflizik miközben Carey Bell énekelt. De a második ilyen jellegű lemez leleplezte, hogy miért is született már az előző. Csupán egy ügyes üzleti fogás, ami nem baj, mert jó felvételek maradtak a világra. Valahogy azonban visszatetsző, hiszen 60 éves bácsik, 40 éves pályafutásuk alatt nem készítettek közös felvételeket, akkor annak biztosan voltak okai (lehet, részemről ez egy magyaros gondolkodás). A Matyit ismerve, s a CD előállítási költségeit átlátva, ebben az esetben nem igazán beszélhetünk az üzleti sikerről, inkább a magyar kultúra egy dokumentálásáról. "Fanatizmusról", megszállottságról.
Erre a lemezre is készült egy közös örömszám, de sajnos technikai okok, s az idő hiányában nem kerülhetett rá a korongra. Igazán sajnálom.

T.: 1999-ben készült egy Magyar Szájharmonikás Antológia. Milyen volt annak a visszhangja?
Sz.T.: Igen, valójában ez már a II. válogatás CD valójában, hiszen az elsőt '99-ben, Oláh Andor már elkészítette.
Én csak kívülállóként tudom elmondani a véleményem, pedig abban is derékig benne voltam. Más koncepció volt, az egy olyan antológia, ahol az elmúlt 50 év harmonikásaiból válogattunk. Sok archív felvételt tettem bele a gyűjteményemből, többek között az ABC trió, Sárközi Pál és a Barabás Trió régi hanganyagait, s az első általam ismert szájharmonikás felvételt, amely 1941-ben készült. S úgy látszik, az élet ezeknek a CD-nek borítótervét nekem szánta. Jól eső érzés!
Visszhang? Talán korai volt. Nem jutott el igazán a közönséghez, ahhoz a réteghez, akik a harmonikázást szeretik, pedig azt kell mondanom, hogy tartalmában, bizonyos aspektusból sokkal egyedibbre sikerült, mint a mostani, de nem szabad összehasonlítani.

T.: Milyen terveitek vannak még?
Sz.T.: A FISHERS CD-t, úgy időzítettük, hogy a Harmonika Fesztiválon lehessen először kézbe venni. Maga a lemezre került számok egy koncert keretében hangzottak el, bár részemről, sajnos nem tudtam eljátszani, mert az én általam feltett számok, hangzásban s hangszerelésben bonyolultabbak, mint a többieké (bocsánat).
Egy igazi ünneppé vált a fesztivál, nagyon jó hangulatban, s méltón látott napvilágot a CD. Jövőre, szintén tervezzük a CD megjelenését, ám arra olyan magyar előadók felvételeit tennénk, akik a legfiatalabb generációból kerültek színpadra, többnyire még ismeretlen harmonikásokét.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

1A CD-n szereplő számok:

01. A Szőke Hölgyek Dícsérete (Ferenczi) - 2005
02. Boll Weevil (traditional) - 2006
04. So mean to me (James) - 2006
08. Crazy Harper (Oláh) - 2006
07. From The Bottom (Miller) - 2006
09. Nyomjad A Gombot (Glaser) - 2006
03. Red Top (Ammons) - 2006
05. Scotch On The Rocks (Thielemanns) - 2006
06. Roll Your Own (Szabó) - 1994
10. Mozes Fantasy (Paganini-Szabó) - 2004
11. My Little Suede's Shoes (Parker) - 2006
12. Mizörög (Ferenczi) - 2005

Turista